Koszits Attila:
Mire megvirrad – Stanislawski dalok
Interjú Vedres
Csabával
Echo 2001/1., március
Az ezredforduló alkalmából
egy országos zenei magazin felkért néhány szakírót – köztük jelen sorok
elkövetőjét –, hogy mindegyikük állítsa össze a XX. század számára
legfontosabb húsz hazai albumát az úgynevezett „könnyű” műfajokban (pop, rock,
jazz, etno, világzene stb.). Nem bizonyult egyszerű feladatnak a több ezer
bakelitkorong és CD közül kiválasztani a legjobbakat, melyek az új században is
maradandó értékeket hordozhatnak, hisz a könnyűzene egyik sajátja éppen a
folyamatos megújulás. Egy korong tűnt biztosnak: Vedres Csaba Mire megvirrad –
Stanislawski dalok CD-jét a decemberi megjelenés óta számtalanszor
újrahallgattam, lenyűgöző, magas kvalitásokkal bíró munka, sajátos esszenciája
az előző korok és a letűnt század végét jellemző modern irányzatok
zene-művészetének, így bekerült az említett húsz legjobb hazai mű közé. S mivel
nehezen tudnék objektív maradni, ezúttal nem lemezkritikát, hanem interjút
olvashatnak az alkotóval.
– Mire megvirradt az új évezred, le
is zártad a század utolsó évtizedét jellemző korszakod, röpke egy esztendő alatt
négy, a korábbi munkáid tartalmazó lemezed jelent meg: a Mesék, levelek, a
Lélektánc, a Zongorazene (lásd Echo 2000/4–5.) és most a Mire megvirrad –
Stanislawski dalok. A legutolsó
gyökeresen eltér a többitől, a rajta szereplő dalokkal, énekes számokkal. Milyen
időszak termése és milyen koncepcióval állítottad össze az anyagot?
Vedres Csaba: – Koncerteken e négy CD anyagát játszom, de mivel
nem koncertalbumo(ka)t készítettem, ezért inkább különválasztottam ezeket a
szerzeményeket. Így a negyedik album az elmúlt hat-nyolc év dalainak a
gyűjteménye. Alapvetően két részre tagolható: a Mire megvirrad ciklus az After
Crying [1] együttesben töltött utolsó két évem és az azt
követő egy-két esztendő termése, míg a másik merőben eltérő stílusban íródott
ciklus, a Stanislawski dalok.
Traven [2]
regényét, A halálhajót sokan ismerhetik, filmen is. Miért pont ez a téma
ihletett meg?
– Amikor megkomponáltam a dalokat, a szövegíró Egervári Gábornak
támadt ez a szép ötlete, hogy Stanislawski dalok legyenek. A Tengerész című szám
alcíme, hogy Stanislawski énekel a Yorikkén, utalva a regény főhősére.
Mindkettőnk számára létezik egy hozzánk különösen közel álló embertípus: külsőre
meglehetősen durva, markáns személyiség, belül azonban igen érzékeny, aki minden
apróságra, részletre felfigyel, és válságos helyzetekben általában jól dönt.
Ugyanúgy, ahogy Stanislawski „A halálhajó” végén: igyekszik megmenteni, akit
csak tud. A dalok úgy keletkeztek, hogy hirtelen azt éreztem, rettenetesen
belefáradtam a progresszív zenébe, elegem lett a hosszú középrészekből, a
grandiózus fenséges témákból. S mivel zeneileg abszolút példaképeimnek tekintem
Simon és Garfunkelt, a Beatlest – mindig megcsodálom, hogyan tudnak ilyen egyszerű és szép dalokat írni
–, ezért tettem egy fogadalmat,
hogy egy dallal tizenöt perc alatt el kell készülnöm. Az összes Stanislawski dal
így született, amelyiknél túlléptem az időt, egyszerűen lecsuktam a
zongorafedelet, és elfelejtettem..., semmilyen módon nem rögzítettem. A primer
ihlet jelentett izgalmas kihívást, ahogy pl. annak idején Petőfi leírt egy
verset. Nem a kritikusoknak, a közönségnek, a progresszívnek, a belső
igényrendszernek megfelelés, hanem az, hogy mi van bennem az adott pillanatban,
hogy ezt negyed óra alatt el tudom-e mondani, így születtek ezek a dalok. Majd
Egervári Gábortól is ugyanezt kértem, szerintem élete legszebb szövegeit írta
meg, hatot másfél nap alatt. Azt hiszem, valami plusz jelent meg e dalok
körül.
– A lemez szövegvilága teljesen egységes, bár hármasban
írtátok Egervári Gáborral és Görgényi Tamással, hogyhogy ennyire egy
hullámhosszon vagytok?
– Egervári közel 25 éve barátom,
Görgényi Tamással pedig együtt jártunk gimnáziumba, majd együtt küzdöttük végig
az After Crying-éveket, volt időnk összeérni. Én csak egyetlen szövegrészletet
írtam, egy sztorit a Szolgálati járat című számba.
– Érdekes
szövegvilág, nem a megszokott dalszövegformák. Erre zenét írni milyen nehézséget
jelentett?
– Óriási szerencsém van Egervári
Gáborral meg a Tamással, mert ők írják a szöveget az én zenémre, így
meglehetősen kényelmes a dolgom. Amikor kijön belőlem a dal, egyfajta álangol
szöveggel – aminek semmi értelme –, feléneklek valamit, aztán hamar visszakapom tőlük a megírt szöveget,
általában tökéletes prozódiával. Nemegyszer előfordult, hogy koncert előtt egy
órával adták csak oda, és semmilyen problémát nem okozott az éneklés. Ugyanakkor
a szövegek minőségére nagyon érzékeny vagyok, megtörtént, hogy négyszer-ötször
is visszadobtam, míg a végleges verzió megszületett.
– Ezekhez a
komoly szövegekhez illő a zene, bár nem könnyű bárhová is besorolni, mert a
progresszív nagyságok (King Crimson, Emerson stb.) mellett az After Crying
világát is érezni – természetesen, hisz meghatározója voltál kiválásodig –
, néha himnikus, pátosszal áthatott dallamok,
érdekes zenei világ, amit csak elmélyülten érdemes hallgatni. Ez volt a célod
is?
– Számomra most már néha kicsit furcsa a dalokban található
romantika meg pátosz, bár szeretem és minden szinten vállalom is őket. Ha
mostanában dalokat fogok írni, azok valószínűleg kicsit összefogottabbak
lesznek, talán kicsit érdesebbek, keményebbek. De azoknak az időszakoknak,
melyekben ezeket írtam, nagyon jellemző termései. Általában egy dal belső
koncentrációval kezdődik, de itt nem valamilyen meditációs technikára gondolok,
hanem komoly feszültséget érzek belül, ez ilyen szülés előtti érzés... és amikor
odaülök a zongorához, azon gondolkodok, hogy most mi van bennem igazán, mi az,
ami megszólalni kívánkozik. Nagyon furcsán működik ez, mert sokszor, amikor úgy
gondolom, hogy most vidám vagyok, akkor meglehetősen szomorú dal sikeredik.
Máskor, amikor azt hiszem, hogy depressziós vagyok, egy vidám dal kerekedik
belőle. Ezt a folyamatot már se irányítani, sem valahogy előmozdítani nem tudom,
ez vagy jön, vagy nem.
–
Ez a fajta énekstílus is teljesen
egyedinek tűnik számomra Magyarországon, hisz zongoraművészek általában nem túl
gyakran fakadnak dalra, bár a gyakorlatod megvan ehhez, hisz pár évig kántorként
is működtél, no meg a zenekaraiddal és a szólókoncertjeiden is szoktál énekelni.
Milyen feladat számodra, amikor meg kell szólalnod?
– Azért a nehéz
dalaim előtt eléggé szorongok, hisz nem tanultam énekelni. Nagyon boldog leszek,
ha majd egyszer akad valaki, akit hitelesnek fogadok el, és akit tudok zongorán
kísérni. Egypár dalom sokkal kiműveltebb hangot kívánna, mint az enyém, de azért
van néhány, amelyiknek ez az eldohányzott, mélabús hangzás áll
jól.
– Bár nem a magabiztos énektudás a lényeg, hanem hogy mi jön
át abból, amit el akarsz mondani az embereknek. És ez nagyon átjön, nagyon
egységes a zenével együtt...
–
Örülök, ha így gondolod... Képtelen
vagyok olyasmit elénekelni, amiben nem hiszek, és ezt még azzal is nehezíthetem,
hogy amiben abban a pillanatban nem hiszek... Emiatt már változtattam meg utolsó
pillanatban is koncertszámok sorrendjét, mert egyszerűen azt éreztem, hogy amit
napokkal előtte kitaláltam, akkor és ott abban az adott szituációban nem lenne
igaz, és ilyenkor gyorsan előkeresek egy másik dalt. Sőt még koncert közben is
előfordult, hogy hirtelen teljesen megváltoztattam, amiről eredetileg
gondolkodtam. Nekem az éneklésben az a lényeg, hogy belülről szóljon. De azt
hiszem, ezzel nem mondok sok újat...
– Közreműködők is
szerepelnek a lemezen, Fogolyán Kristóf fuvolán, feleséged, Gyermán Júlia énekel
és Winkler Balázs trombitál. Miért választottad őket, velük próbáltad
színesíteni az adott dalt, amiből nagyon hiányzott volna
valami?
– A Csak mész című dalban trombitál a Balázs, egykor az After
Cryinggal játszottuk, meglehetősen erős és komolyan megkomponált középrésszel.
Amikor ezt szólóban zongoráztam, sokan jöttek, hogy szép-szép, de a trombita
fölöttébb hiányzik belőle... aztán beláttam, hogy ez jogos, és nagyon örültem,
hogy a Balázs fölfújta rá a szólamokat. A Misericordia című számban fuvolázik a
Kristóf, ott eredetileg is mindenképp akartam valamilyen fúvós vagy vonós
hangszert szerepeltetni. Juli hangját pedig a Lélektánc óta még mindig nagyon
szeretem...
– Két groteszk is szerepel az albumon, jól oldva
az előző hangulatokat... Térelválasztó elemek... Bevallom, nekem borzalmas sok
kínt okoz a mai CD-világ. A bakelitlemezek időbeosztását sokkal emberibbnek és
művészileg is jobban megközelíthetőnek érzem. Nem véletlen, hogy egy korai
klasszikus szimfónia húszperces, és az sem, hogy a IX. kivételével az összes
Beethoven szimfónia ráfér egy bakelitkorongra. Annyira jólesik odamenni a
lemezjátszóhoz megfordítani a korongot, egy pillanatra átgondolni, hogy mit
hallottunk, mintegy tételszünetként, ahol köhögni is lehet. Ugyanígy, ha
megnézzük az operafelvonások és a szimfonikus vagy egyéb koncertek idejét,
bizony az a negyven perc, ami egy bakelitra ráfért, nagyon is emberi volt. Ehhez
képest manapság már 60–70 percet kell rázsúfolni egy CD-re, ami a
zenehallgatásnak is nagyon sokat árt. Minden egyes CD-nél külön trauma, hogyan
tudok olyan szüneteket közbeiktatni, hogy a hallgatónak ideje legyen levegőt
venni egy-egy nagyobb tétel vagy ciklus előtt. Így került a Mire
megvirrad-ciklus után két ilyen kis elidegenítő darabocska, hogy teljesen
kizökkenjünk abból a hangulatból, és fogékonnyá váljunk a másik
hangulatra.
– Ezt a lemezt tavaly decemberben nagy sikerrel
mutattad be a Budai Vigadóban, sőt Belgrádban is koncerteztél. Pécsett mikor
lépsz fel ezzel az anyaggal?
–
Jó kérdés... Úgy
tapasztaltam – információkat
szerezve a többi vidéki nagyvárosról –, hogy Pécsett fantasztikus a zenei kínálat. Abban az összehasonlításban
is mindenképpen az elsők között szerepel, hogy a budapesti nagy számokat mindig
lehívják ide. Azt hiszem, hogy az olyan típusú zenéből, amit én játszom, Pécs
évente egy vagy két koncertet bír el jó kedvvel, viszont tavaly már négyet
koncerteztem. Ezért még kivárok egy ideig...
– Ez a négy mű az
eddig felgyülemlett szerzeményeid megjelentetésével lezárása is egy korszaknak.
Elkezdődött az új évezred, ahol egy új Vedres Csaba is bemutatkozhat majd. Mik a
terveid művészként?
– Az egyik, hogy mindenképpen
szeretném – természetesen a magam szűk keretei
között – a magyar Laurie
Anderson-műsort megalkotni. Érzem, hogy ez még nem született meg, megpróbálok
történeteket összegyűjteni és elmesélni, mert ahogy megszűntek a kinti padok, a
közvetlen pletykák, ahogy megszűntek a társaságok, ahogy szétesőben a családok,
a baráti körök, úgy vélem, hogy erre a történetmesélésre erős igény jelentkezik.
Belül pedig az feszít, hogy nagyon sok mindent még nem mondtunk el az elmúlt
negyven-ötven évről, vagy akár az előző időszakokról. Régóta gyűjtögetem ezeket
a történeteket könyvekből, idősektől, és lejegyzem egy füzetbe. Remélem, hogy
ebből lehet valami. A másik nagy tervem a Hívó jel, a G-dúr szkepszis, tehát a
Zongorazene legfrissebb számainak a vonalát folytatni, a stílusoknak szinte az
abszurdig fokozódó váltogatásával és sűrítésével. Amit esetleg eddig egy
lemezben vagy egy tízperces dalban mondtam el, azokat most szeretném egy-másfél
perc alatt összefoglalni. Azt vettem észre, hogy a közönség ebben óriási
gyönyörűségét leli, pl. amikor az ember elkezd egy boogie-woogie-t és hirtelen
kisiklatja egy Mozart-kadenciával, akkor valami szabadságot, komoly örömet élnek
meg, ugyanúgy, mint én, amikor alkottam. Úgyhogy szeretnék ebbe a sűrítési
irányba továbbmenni. Ezt a stílusváltogatást különösebben nem is kell
magyarázni. Elég lenne rejtett kamerával bárhová bekukkantani, ahogy egy ember a
tv-távkapcsolóval váltogatja a különböző világokat, korokat, különböző
stílusokat, és ahogy jórészt egyikben sem mélyed el. Tulajdonképpen ennek ilyen
gellert adva, sűrítve adom vissza ugyanezt, de megpróbálom tartalommal
megtölteni. Most ez a két legkomolyabb célkitűzésem viszonylag rövid távon.
Vedres Csaba
1964-ben született Budapesten, a Konzervatórium zeneszerzés szakán végzett Kocsár Miklós növendékeként. 1986 és 1994 között az After Crying együttes vezetője, 1994-től ad szólókoncerteket zongorán, szintetizátoron és orgonán, majd megalakította a Townscream [3] zenekart. 1992-től a Váci Egyházmegyei Kántorképzőben folytatott tanulmányai végén 1996-ban diplomázott, 1998–99-ben Szentendrén kántor. 1999-ben költözött Pécsre feleségével, Gyermán Júlia hegedűművésszel. Számos színpadi kísérőzene szerzője. Szólófellépésein a komoly, a kortárs- és a könnyűzene (rockzene, progresszív rock [4], jazz stb.) merevnek tűnő határait próbálja tágítani saját szerzeményű zongoradarabjaival és dalaival.
1 After Crying
A progresszív zene nemzetközi élvonalába tartozó együttes, nagyrészt klasszikus képzettségű muzsikusokkal. 1986-ban Vedres Csaba, Egervári Gábor (fuvola) és Pejtsik Péter (cselló) alapította, majd a triótól egészen a 15–17 tagú felállás jellemezte koncertjeiket. A klasszikus és kortárs zene, Bartók, Chick Corea, Robert Fripp, a progresszív rock (King Crimson, Emerson, Lake and Palmer stb.), Frank Zappa, a szakrális zene szellemisége hatott a zenekarra. Vedres 1994-es kiválása után a többiek töretlenül folytatták, sikeres európai és amerikai turnékkal, lemezekkel. A jelenlegi leggyakoribb felállás: Egervári Gábor (fuvola, ének, beszéd, szöveg), Görgényi Tamás (ének, szöveg, zene), Lengyel Zoltán (zongora, billentyűs hangszerek), Légrádi Gábor (ének), Madai Zsolt (dobok), Pejtsik Péter (zene, cselló, basszusgitár, hegedű, szintetizátor, ének), Torma Ferenc (elektromos és akusztikus gitárok, basszusgitár, szintetizátor, zene), Winkler Balázs (trombita, billentyűs és ütőhangszerek). vissza a szöveghez
2 B. Traven
(1882 vagy 1890-1969, Mexikóváros), titokzatos, valószínűleg német származású, 1924-ben Mexikóban álnéven felbukkant író. Műveit a berlini Gutenberg kiadónak küldte ezen álnéven, amely a szerző ismeretlen volta mellett is vállalta a kiadást. 1951-ben Traven Torsvan néven telepedett le Mexikóvárosban. Első ismertté vált és egyben leghíresebb regénye az 1926-ban megjelent A halálhajó, egy számkivetett amerikai tengerész hányattatásairól szól bővérű szarkazmussal és akasztófahumorral. További művei már mexikói környezetben játszódtak, indiánokról, parasztokról, aranyásókról, csavargókról, zsiványokról, Mexikó válságidőszakairól. Olvasmányos, őserejű mesterműveit egyszerű, tényközlő realizmusa, humora, remek feszültségteremtő képessége, a népi figurák szeretetteljes rajza, az elnyomottak és szenvedők pártján álló erkölcsi szolidaritás jellemezte.
vissza a szöveghez3 Townscream
1995 és 1999 között működött Vedres Csaba (zongora, szintetizátor, ének) After Crying utáni formációja (a Várossikoly), Ács Péter (nagybőgő, basszusgitár), Gál Béla (cselló, szintetizátor) és Baross Gábor (dob) felállásban. „Basszuszenekar”, a cselló és bőgő együtt játéka eredményeképp sajátosan komor, „crimsoni” hangzással. Leegyszerűsítésre, kerekebb, egységesebb megfogalmazásra törekvés jellemezte zenéjüket.
vissza a szöveghez4 Progresszív rock
A hatvanas évek második felétől kifejlődött irányzat, mely a modern jazzből vette át a progresszív jelzőt, amivel a kísérletező, korszerű új hangzást jelölték. A rockban a zenei igényesség, a bonyolult hangzások és elvont szövegek a jellemzői. Az elnevezést a hetvenes évek elejétől az előremutató art rock, majd a szokatlan, máshová besorolhatatlan produkciókra használták címkeként (üzleti kategóriaként) a lemezkiadók. A hetvenes évek közepétől kiüresedett, illetve az öncélú technicizáltság zsákutcájába fulladt, a puritán punk műfaj berobbanása még inkább nevetségessé tette. A kilencvenes években ismét előkerült és az alternatív szinonimájává vált, jelenleg a modern számítógépes elektronikus zene és a techno különböző igényes produkcióra is használják. A műfaj első sikerdarabja az 1967-es – egy Bach-kantáta motívumainak felhasználásával megírt – A Whiter Shade of Pale, a Procol Harum együttestől. Keith Emerson (billentyűs) zenekarai a hatvanas évek végétől (Nice, Elp) is a klasszikusokat „fordították le” a rock nyelvére, kialakítva a szimfonikus rockot. Az Ekseption, a korai Deep Purple, a King Crimson, a Pink Floyd, a Yes, a Jethro Tull, a Moody Blues, a Genesis, a Supertramp, a Manfred Mann’s Earthband különböző válfajait alakították ki e műfajnak
. vissza a szöveghez(Megjegyzés: az eredeti cikk függelékként tartalmazza Csaba diszkográfiáját és legfontosabb színházi zenéinek a jegyzékét. Mivel ezek a honlapon folyamatosan aktualizálva szerepelnek, innen kihagytuk.)