Vedres Csaba – Beszélgetés
Készítette: ismeretlen, megjelenési hely: ismeretlen, időpont: 2002 eleje (?)

Sokan összejövünk a Budai Fonóban, amikor híre megy a különleges élményt nyújtó koncertednek. Mi, Vedres rajongók, tudjuk csak igazán, megéri lemondani bármilyen más programot, hogy az előadásodat élőben hallgathassuk, nézhessük. Zongorajátékod egyedi, szívet, lelket melengető, különleges. Hogyan ismerted fel magadban az előadót, a művészt?

– Igazából tudatosan soha nem készültem zenei pályára. Amikor kissrác voltam, sokáig „fütyültem” a zongoratanáraimra, akik nagyon rendes emberek voltak. Későbbiekben, az ott tanult emlékeimből kalapáltam össze a zongoratechnikámat. Nem voltam megszállott zenehallgató, zenét tanuló diák, nem készültem zongoraművésznek. Biztosan megmosolyogtam volna bárkit, aki erre a jövőmre esetleg rákérdezett volna.

Az előadói alapokat már általános iskolás koromban megszereztem. Az is csak szórakozás volt, nem tudatos rákészülés a jövőmre. Sokat szerepeltem iskolai kórusokban, egyik kedves barátommal duókat énekeltünk, és érdekes, hogy akkor soha nem okozott izgalmat egy-egy fellépés, szereplés. Sőt, nagyon élveztem, szerettem énekelni közönség előtt. Ahogy telik az idő, az évek múlásával egyre inkább a zeneszerzés okoz örömet, és egyre stresszesebb az előadásom. Izgulós típussá váltam.

Konzervatóriumot végeztem a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában, előtte az ELTE magyar-történelem szakán tanári diplomát szereztem, a zenélés, a zongorázás kedvtelésként megmaradt. A későbbiekben teljesedett ki igazán.

Kezdetben egy zenekar tagja voltam, majd a légkör olyan elviselhetetlenné vált, hogy kiváltam belőle. Nem kell a dolgot félreérteni, nem a jó ember szerepében szálltam ki. Ugyanolyan hibás voltam a légkör megromlásában, mint bármelyik tag a zenekarban. Kiválásom után megjelent egy-két sajtóban, hogy szólózni akarok. Ez nem igaz. Eszem ágában sem volt akkor, hogy önállóan dolgozzam. Az életem mégis úgy alakult, hogy a szerzeményeimet egyre gyakrabban mutattam be szólóban a közönségemnek. A véletlenek terelgettek a pályára, nem az előre megfontolt szándék.

Kántori szolgálati lakást kaptunk Szentendrén a feleségemmel, az albérletek után a lakásproblémánk megoldódott, a munkám a kántorság volt, ami nagy örömet okozott. Bizonyos idő után a zenei munkálkodásom, mint zeneszerző és előadóművész nem volt igazán összeegyeztethető az egyházi munkámmal. Ezt feladtam, vele a lakásom is megszűnt. S mivel anyagi okok miatt lakást venni nem tudtunk, a feleségemnek szolgálati lakást ígértek a pécsi munkájához. Elfogadtuk, és három éve Pécsre költöztünk. Felmerült bennem, hogy a zeneszerzésem önállósága, szabadsága megengedi majd, hogy nem csak dobra, csellóra, trombitára, egyebekre szerezhetek zenét, hanem lesz majd zongoradarabos, lesz orgonás és szintetizátoros lemezem. Egyfajta zenei szabadság reménye csillant meg előttem a rengeteg lehetőséggel.

– Megfordult- e a gondolatodban, hogy a vidékre költözés, a főváros elhagyása esetleg a karrieredben törést hozhat?

– Sok szép ígéretet kaptunk Pécsről, egy része teljesült is. A karrierről van egy elméletem. Egészen más szemmel nézem a sikertörténeteket, mint általában az emberek szokták. Van egy együttes, egyik szerzeményük, a Kalózok, mely így kezdődik: Aki hírnévre tesz szert – kiáltott a kapitány – igyon tósztot az ördöggel. Ez rettenetesen súlyos, és furcsa igaz mondat. Ha az ember figyeli a sikeres hírességeket, a sikerükön kívül még mit lát? Itt egy válás, ott egy becstelenség, a barátok elvesztése, egy kis belerúgás, egy kis taposás, a legsikeresebb emberek nagyon boldogtalanok. Ha az ember olyan szintre eljut, mint például Madonna, vagy Michael Jackson, vagy Mick Jagger, vagy George Michael, ezeknél kiégettebb arcokat – Isten bocsássa meg nekem, nem ítélkezni akarok –, még az életben nem láttam. Fölmerül, hogy jó ez, fontos a siker? Viszont, ha egyáltalán nincs sikere az embernek, egy idő után beszűkül és elvadul. Ez a másik oldala a dolognak. Éppen ezért egy optimális egyensúlyt érdemes, kell keresni. Így látom a karrieremet.

– Nagyon igazad van. Lelkedet játszod ki egy-egy improvizációban?

– Igen, mindenképpen. De ehhez nagyon sok minden kell! Ne legyen bennem stressz, a koncert előtt alaposan fel tudjak készülni, kell inspiráció ott, abban a pillanatban, és vagy van, vagy nincs.

– Minek a függvénye az improvizálás? Hangulatod függvénye, vagy csak úgy kipattan?

– Azt gondolom, hogy semmiféle lelki technikával ez nem kényszeríthető ki, ez égi ajándék nekem, amit hol megkapok, hol nem kapok meg. Az embernek kötelessége a koncertre olyan szinten felkészülnie, hogy ha az ajándékot nem is kapja meg, a közönség csak alig érezhesse, hogy a koncert nem volt olyan tökéletes. Mindenképpen kell lennie egy színvonalnak akkor is, ha nincs meg az a bizonyos ajándék.

– Nagyon önkritikus vagy?

– Nagyon, hisz önkritika nélkül nem léphet előre az ember.

– Mennyire stresszel egy-egy koncerted?

– Embertelenül. Elmondhatatlanul. Azt gondolom, szenvedésnek lennie kell a világban. Istennek hála, hogy megúsztam idáig a nagy betegségeket, és ha holnap kiderül, hogy valami borzasztó nagy betegségem van, akkor is azt mondhatom, hogy leéltem harmincnyolc évet kórház nélkül, betegség nélkül, ami csodálatosan szép adomány az élettől. Köszönöm. Azt gondolom, hogy az embernek máshol ván a szenvedése. Nekem a fellépések első félórája elmondhatatlan stressz. Van ezzel kapcsolatban egy sajátos gondolatmenetem: Amikor Krisztus ott van a kereszten, sokan segíteni akarnak neki azzal, hogy borral kevert ecetet adnak neki, segíteni akarnak vele, hogy elkábuljon, a másik leírás szerint valamilyen anyaggal átitatott szivacsot adnának, hogy ne szenvedjen annyira. Nem véletlen, hogy nem fogadja el a segítséget. Azt a szenvedést teljes egészében Ő meg akarja élni, felvállalja.

Amikor templomban koncertezek, ott hallatlanul nagy nyugalom tölt el, soha nem izgulok, nagyon szeretem a templom lelket melengető hangulatát. Észrevettem sok alkalommal, hogy számomra különösen nehéz a koncert, amikor a szenvedés fel van ajánlva, ott érdekes módon a közönségnek több jön le. Emlékszem olyan koncertre, amikor azt hittem, azt éreztem, hogy nem tudok majd lemenni a színpadról, olyan iszonyatos idegállapotban voltam.

– A századik koncert volt az?

– Nem, a jubileumi koncertem nagyon jól sikerült. Az előzőre visszatérve, tartott az a bizonyos koncert, és azt hittem, hogy csapnivalóan rossz, ahogyan játszom. Mindent hazugnak, szürkének, hibásnak éreztem. A szünetben jöttek a gratulációk, hogy milyen nagyszerű az előadás, hogy az elhangzó darabokat olyan jól addig még soha nem játszottam el. Azt gondolom, hogyha valamilyen módon megpróbálnék kibújni a stressz alól, nekem biztosan jobb lenne, a közönségemnek viszont nem lenne olyan élvezetes, olyan jó a koncert hallgatása. Ez nem hősiesség, inkább iszonyúan nyomorult állapot, nagyon messze áll a hősiességtől, inkább egy együttszenvedés, valami rettenetesen fontos dolog, ami nálam így kell, hogy működjön.

– Gondolom, a vallás nagyon fontos az életedben.

– Meghatározza az életemet, sajnos nem annyira, mint amennyire szeretném. Nagyon pozitív erőt ad a vallás, a hit nekem.

– Koncertjeid szünetében sokan duruzsolunk a feleségedről, aki olyan szép, mint egy madonna ott a színpadon. Segít neked, hogyha ott van?

– Rengeteget, mint ahogyan más is, aki a színpadon van, hiszen megoszlik a teher, a nyomás.

– Hogyan ismerkedtetek meg?

– Van egy misém, mely zenekarra íródott. Az előadásra több hegedűst kellett felkérni, és ő, Juli ott volt a hegedűsök között. Abban a pillanatban, hogy észrevettem, megszerettem, elég hamar megtaláltuk egymást. Gyakran lépünk fel együtt, Juli gyönyörű hangjára sokan felfigyelnek, sajátságos előadása valóban különleges. Hegedűjátéka az én zongorajátékommal tökéletesen egymásra talált.

– Életedben nagyon fontos a családod, három gyermeketek van már. Hogy vannak?

– Köszönöm, nagyon jól. Fiam, Peti nemsokára hat éves lesz, Anna Flóra, vagyis Panni négy éves múlt, Laura másfél éves. Amikorra az interjú megjelenik, megszületik a negyedik gyermekünk is. Valóban nagyon fontos nekem a családom, szerencsés csillagzat alatt születtem, hogy ez megadatott nekem.

– Egészségesek?

– Hála Istenek, soha nincs az egészségükkel gond, a feleségem is nagyon jól van, jól viseli a babavárást, mint ahogyan az előző terhességeivel sem volt semmi probléma. Remekbe szabott ember. Óriási a szeretete, ami belőle árad, nagyon boldog család vagyunk.

– Tanítod zenére a gyerekeidet?

– Nem. Ennek elvi oka van. Nekem elég különös a zongoratechnikám, nem különleges, különös. Majd a későbbiekben zongoratanár segítsége kell, hogy az alapokra szakszerűen megtanítsa őket, ha egyáltalán igényelni fogják. Az én módszerem eléggé egyedi, belülről jövő élvezet. Semmiféle lelki technikával nem kényszeríthető ki, mint már mondtam, ez ajándék, amit hol megkapok, hol nem kapok meg. Éppen ezért nem is vagyok alkalmas a tanár szerepre.

– Teszel valamit az egészséged megőrzése érdekében?

– Nagyon keveset. Édesanyámnak köszönhetem azt, hogy reggeli nélkül soha nem vagyok. Odafigyelek a rendszerességre, mindig időben reggelizem, ebédelek és vacsorázom. Ez az egy dolog az életemben, ami valóban rendben van. Igazából soha nem voltam beteg, a fogorvosnál voltam már, orvosnál, kórházban, mint beteg, nem. Remélem, a jó Isten vigyázni fog rám mindig, és az egész családomra.

– Van valamilyen kedvtelésed?

– Mindenem az olvasás. Legnagyobb kedvenceim a XIX. század orosz írói, velük nem tudok betelni. Újra meg újra előveszem őket, Tolsztojt, Dosztojevszkijt, Puskint, Gogolt, ők a nagy kedvenceim. A másik, amit szintén nagyon szívesen olvasok, a történelmi témájú könyvek. Például a két világháború közötti helyzet, a XX. század tragikus történelme. A magyar írók könyveit is szívesen olvasom. Kedvenc időtöltésem még a kirándulás. Amikor még magányos farkas voltam, rengeteget kirándultam, vadkempingeztem. Nyaranta két-három hetet, akár egy hónapot a Bükk hegységben töltöttem, nagyon szerettem azokat az időszakokat, ott töltődtem föl, nem tudtam betelni a gyönyörű természettel, ami körülölelt. Elvarázsolt a csend, amihez hasonlót máshol nem fedeztem fel. Bekalandoztam Zemplént és a Mátrát, közel tizenkét éven át minden évben mentem a magam útján, jártam a hegyeket. Az idén már voltam a fiammal a Bükkben, szeretném gyermekeimmel is megszerettetni a természetet. Sajnos, rossz időt fogtunk ki, olyan eső zúdult ránk, hogy életemben először beázott a sátram. Ettől függetlenül kisfiam nagyon élvezte a kirándulásunkat. Majd ha nagyobbak lesznek a kicsik, akkor lesz az igazi az egész családdal a barangolás.

– Rengeteg alkalom lesz még a kirándulásokra. Biztonsági okokból a kullancs elleni védőoltásra gondoltál?

– Feltétlenül, mint minden más védőoltásra. Az orvostudomány óriási segítsége a betegségek megelőzésére adható oltások. Ezekkel élni kell, sok veszedelemtől védhető meg az ember. Gyerekeimnek mindent időben beadatunk, ezzel is védjük egészségüket.

– Természetgyógyásznál jártál már?

– Igen. Régebben jártam egy természetgyógyásznál, az akkori nagyon rossz lelki, idegi állapotomat szerettem volna talpmasszírozással jobbá tenni, meggyógyítani. Arra gondoltam, hogy a természetes gyógymód segítségemre lesz. Sajnos nagy csalódás ért. Ugyanis én a szellemi higiénére rettenetesen érzékeny vagyok. A hölgy viszont, aki bár kellemesen megmasszírozta a talpamat, a beszélgetést úgy alakítgatta, hogy hitbeli kérdésekben kezdett akkora zöldségeket mondani, hogy majd kiugrott a szemem. A hölgy megtanult egy kitűnő, ősrégi kezelési technikát, amivel nekem semmi bajom nincsen, miközben azt éreztem, megpróbál pszichésen befogni. Ahhoz én már akkor nagyfiú voltam. Elment a bizodalmam a dologtól. Van jó emlékem is. Nagyon érdekes dolgokat hallottam egy másik természetgyógyászról, aki a régi böjtös szokásokat elemezte. Elmondta, ha hetente egyszer nem eszünk húst, vagy évente két hónapig böjtöt tartunk, szervezetünk kitisztul. Nekem ez a hozzáállás nagyon tetszik, hiszen egyezik az általam imádott katolikus egyház böjtjével. No ne hidd, hogy én betartom mindig ezeket a böjtöket. Csak próbálkozom betartani.

– Vitaminok, egészséges ételek – ezt halljuk. Te odafigyelsz ezekre?

– Tudatosan nem. Ösztöneim diktálnak. Imádom a párolt zöldségeket, főzelékeket, gyümölcsöket, nem előre megfontolt szándékkal fogyasztom ezeket. Nem is foglalkozom étlapom megtervezésével. Ami az asztalra kerül, Isten ajándéka, nem vagyok válogatós.

– Mi a véleményed az elanyagiasodott világról? A törtető emberekről?

– Hamvas Béla ezt úgy nevezi, hogy ember alatti lét. Ez borzasztó, tragikus kifejezés. Amikor egy kutya szintjére le tudunk menni, csak melegben legyünk, csak meglegyen a mindennapi betevő, nekem és a családomnak jó legyen. A marakodás a csontért borzasztóan felkavar, nagyon mélyen megrendít. De nincs ítélet a szívemben. Amikor katona voltam, a szélsőséges helyzetekben volt olyan, hogy egész éjszaka kint ástuk a lövészárkot, víz és élelem nélkül a jeges hidegben. Elfagyott a lábujjam. Akkor láttam, hogy három-négy óra kérdése, hogy a nagy duma lefoszlik az emberről, és egyre jobban képes lealjasodni. Nagyon megrendít mindig, amikor ilyesmit látok. Megoldás? Kosztolányi mondja, Emberiség nincsen, csak Péter és Pál van. Az emberiség nem jön oda hónap végén hozzám, hogy adjál kölcsön öt koronát, Péter és Pál viszont igen. Nagyon szeretem ezt a megközelítést. Azt érzem, hogy a világmegrendítő, világboldogító rendszerek azok, amelyek a legtöbb embertelenséget takarják, míg olyanok, amelyek bíznak az emberekben, abban, hogy képesek a dolgokat elvégezni, van bennük segítőkészség egymás iránt, azok a rendszerek tudnak igazán működni. Az ember tegye a dolgát a környezetében, a többit bízza Istenre.

– Jövőd tervei?

– Most Pécs a lakhelyünk. Sokadik költözés után ismét Szentendre a kiszemelt lakhelyünk, amit remélem, hamarosan elfoglalhatunk. Juli budapesti zenekarokban fog dolgozni. Gyerekeim növekedjenek egészségesen. Én magam abban bízom, hogy ha ott leszünk megint templom közelben, helyettesíthetem időnként a kántort, aminek nagyon örülök. A munkámban, a zeneszerzésben van egy dédelgetett vágyam. Évek óta gyűjtöm magamban, belül az anyagot, az elképzeléseket, hogy dédelgetett vágyam beteljesüljön, passiót szeretnék írni.

– Úgy legyen! Kívánom, hogy minél több ember ismerjen meg, egyre több ajándékot kapj a jó Istentől, zenélj boldogan, egészséggel, sikerrel.

– Köszönöm.

vissza