Kurír, 1993. április 13.
Hallgatok egy idegtépő, jeges verítéket kiváltó, mégis erőteljes kortárs zenét, zongorára, trombitára, csellóra és ütőre, amelyben ítt-ott felbukkannak rockelemek és klasszikus hangok is. Ha elalvás előtt szól, garantáltak a rémálmok – ha egyáltalán el tudunk aludni. Aztán egy szép napon lemegyek egy kis progresszív klubba, ahol könnyed, hol swinges, hol coolos dzsesszt nyomnak, fergeteges jókedvvel, megidézve Benny Goodmant és Miles Davist is – zongorára, trombitára, csellóra és ütőre. És ugyanezek az elvetemült fiatalemberek arra készülnek, hogy „egy az egyben“ megszólaltassák a a 70-es évek egyik legcsodálatosabb progresszív bandájának, a King Crimsonnak legelső, ma már „tanított“ albumát, az In The Court of The Crimson Kinget. Nem először interpretálják az extravagáns Robert Fripp és csapata muzsikáját – megtették már ezt a 4. albummal, az Islandsszel is. Elvégre Beethovent és Sztravinszkijt sem
csak a szerzők szólaltathatták meg élethűen, és ettől ők még nem képzelik magukat
King Crimsonnak.Ez az együttes az After Crying, amely a vájt fülűeknek már évek óta kedvence. Vérbeli muzsikusok, akik könnyedén váltogatják a stílusokat, mert ők is csak jó és rossz zenét ismernek. Az, hogy amikor dzsesszt játsszanak, Keep Cool néven szerepelnek, csupán a III/III-asok megtévesztését szolgálja.
Az After Crying Crimson-estjére a Budapest Sportcsarnokban kerül sor, április 22-én.
G. N. L.
