visszaAkiről a sajtó hallgat
Lap, 1996/2
Péntek este hét óra, a közönség elfoglalja helyét, Vedres, kezében kottákkal
megérkezik, leül a zongorához és elkezd játszani.
A Fővárosi Művelődési Ház körtermében évek óta kéthetente pénteken Vedres Csaba önálló zongoraestje a program. A koncert alkalmanként 100–150 embert vonz ide. A közönség összetétele változatos, a tizenévestől az idősekig minden korosztály képviselője megtalálható. Műsorában saját szerzemények, feldolgozások, dalok, improvizációk és „zongoradarabok” szerepelnek, különböző korokból és szerzőktől. Hallható itt Bach, Emerson, Hacsaturján, Chick Corea, Robert Fripp, Schubert...
Vedres Csaba szülei énektanárok voltak, ő hat éves kora óta zongorázik. A főiskolát zeneszerzői szakon végezte el. 1986-ban zenekart alapított After Crying néven, melynek egyben zongoristája és zeneszerzője. 1994-ben kiválik az együttesből, és szóló koncerteket ad. Kiváló zongoratudásával, játéka virtuozitásával és egyéni, sajátos stílusával magával ragadja az embert. Vedres kitűnően konferál, megjegyzéseivel gyakran megnevetteti a hallgatóságot, látszik rajta ilyenkor, hogy boldog, a színpadon mindig mosolyog.
Koncert közben érdemes a közönséget megfigyelni. Van, aki becsukott szemmel élvezi a zenét, egyesek lábukkal ütik a taktust, teljesen átadva magukat a ritmusnak.
A koncertet többnyire egy John Lennon szövegre írt dala zárja. Tizenhat évesen komponálta a zenét, egy Beatles szövegkönyv alapján, amely Magyarországra előbb jutott el, mint a lemez. A szám címe „Good night”, és ezzel kíván közönségének péntek esténként 10 körül jóéjszakát Vedres Csaba.
Az egyik koncert után beszélgettem vele.
Rendkívül fájlalja, hogy zenei körökben könnyűzenei zongoristaként tartják számon, pedig ambiciói a komolyzene felé irányulnak. Ugyanakkor nyitott minden igényes irányzattal és stílussal szemben. Érdeklődésemre elmondta, hogy a sajtó mélyen hallgat róla. Egyetlen zenei lapban sem jelent meg cikk vele kapcsolatban. Fellépési lehetőségei korlátozottak, kevés meghívást kap. Az a zenei stílus, amelyet ő képvisel, egy hangversenyterembe nem fér bele, háttérzenének egy kávézóban túl elvont. Időnként vidéki főiskolákon, jazz klubokban lép fel.
A mai magyar zenei életben egy művész népszerűségét és hallgathatóságát nem maga a művészeti érték, hanem a reklám és az eladhatóság határozza meg. A kulturális szempontok helyét lassan teljesen elfoglalják a financionális célok. úgy látszik, manapság senkinek sem áll érdekében ezt a zenét támogatni, szponzorálni. Pedig eladható lenne! Persze nem tömegcikként, de az igényesebb zenét kedvelő fiatalok között biztos sikert aratna. Aki ért valamelyest a zenéhez, hamar megtalálja benne az értékeket és megérzi egyediségét.
Lehet, hogy az egyedi stílus az oka annak, hogy említésre sem méltatják a médiákban. Nem lehet beskatulyázni, nem jazz, nem „komolyzene”, nem rock, nem...
Ez az, ami, ez Vedres Csaba.
Varga Bálint