Műfajszervesítés
Három zongoralemezről
Mértékadó – az Új Ember kulturális melléklete, 2020. április 27. – május 3.
Közülük talán a görög szintetizátorvarázsló, Vangelis kötötte meg a legtöbb kompromisszumot: az életművének javán már túl lévő alkotó nem invenciózusságáról, inkább szárnyaló dallamairól és gondosan kikevert elektronikus hangzásairól ismert. A kései éveiben alaposan megritkult, jórészt különböző űrkutatási projektekhez készített albumai után felüdülés belehallgatni Nocturne című, korábbi és vadonatúj szerzeményeket egyaránt felsorakoztató lemezébe. Vangelis rutinos művészként ravaszul ötvöz régit és újat: miközben felhangzanak a Tűzszekerek, a Szárnyas fejvadász vagy az 1492 – A Paradicsom meghódítása legendás dallamai, szinte észrevétlenül csempészi közéjük friss muzsikáját. S megőrizve alapvetően szellős, nyugodt hangképét, bizony felhasználja jól bevált szintetizátorait – hol erősebben, hol finomabban, de sehol sem tolakodóan
Annál inkább felhívja magára a figyelmünket Vedres Csaba zongorista-zeneszerző legújabb albuma, a Crossover, melynek nyitótétele máris lendületes örvénylésbe ragadja hallgatóját. Vedres ambíciói valóban komolyzeneiek: a klasszikus hangrendszer huszonnégy hangnemének mindegyikében komponált darabját fűzte össze egyetlen zongoraciklussá. A szerző életművében komoly előzményei vannak e vállalkozásnak: Chick Corea Children’s Songs ciklusa a bartóki hagyományokat átörökítve máig minta Vedres Csaba számára, aki saját, hasonló szerkesztésű művei (Mesék, levelek; Mire megvirrad ciklus; Stanislawski-dalok) után maga is feldolgozta az amerikai jazz-zongorista híres darabját, vonósnégyesre (Tisztelet Chick Coreának). A művészi fejlődés szinte kézzelfogható, és a választott műfajban talán most ért fel a csúcsra: a Crossover album 24 zongoradarabja elképesztően változatos zenei mikrokozmoszt tár fel előttünk, melynek legfontosabb vezérlőelve a sűrítés. Koncentrált, gyakori témafejlesztésekkel teli, mégis ragyogóan egybefont karakterdarabokat hallunk, melyek változatos, ugyanakkor egységes stílusa egészen váratlan műfajváltásokat is
megenged. Vedres bátran használja a klasszika, a romantika, a blues, a jazz, a rock, a magyar népzene, sőt egy-egy kikacsintás erejéig a kortárs popkultúra stílusjegyeit is, ám puszta összeillesztés helyett szervesíti őket. Építménye lenyűgöző, de nem idegen: ott lüktet benne a korszellem, minden taktusa ismerős, miközben
támaszkodik az elődök hagyományaira.