A Kairosz a Fonóban
Megrendítő zenei képek a hetvenes években születettek életéből
Magyar Nemzet, 2004. december 21., 14. oldal (Varga Klára írása)


A rendszerváltozás óta folyamatosan hiányoljuk az önreflexiót a magyar kultúrából. Pedig manapság is közöttünk vannak és alkotnak azok a költők, írók, zeneszerzők, filmrendezők, akik igazán rólunk, jelenünkről, múltunkról, feldolgozatlan érzelmeinkről, emlékképeinkről szólnak. Csak éppen napjaink kultúracsinálói nem sokat tesznek azért, hogy ezek a progresszív, gyógyító erejű alkotások mindannyiunkhoz eljussanak.


A Kairosz (a szó jelentése: az alkalmas idő) együttes, az After Cryingból 1994-ben kivált Vedres Csaba zongorista-zeneszerző által létrehozott formáció is sokkal nagyobb nyilvánosságot érdemelne. A négy vonósból és egy billentyűsből álló zenekar a Fonóban adott hét végi koncertjének első része Laurie Anderson előtti tisztelgésnek is felfogható. Vedres Csaba Péntek Orsolya egyik, a Magyar Nemzet hasábjain megjelent felkavaró jegyzetét olvasta fel a hetvenes években születettek emlékképeiről, életérzéséről, öneszméléséről, sajátos zenei aláfestéssel. Zivkovics Natália tudósításából, amely egy, a Nyírségben megtalált értelmi fogyatékos gyermekről szól, aki egy kutyával élt a kutyaólban, egy tálból is evett négylábú barátjával, Holdfény-szonáta címmel adott elő egy megrázó szerzeményt, amelyben egy Laurie Anderson-szám zenei és szövegmotívumait idézte. Két, szájról szájra járó történetet is megelevenített ilyen módon. Az egyik egy onkológián fekvő rákbeteg haldoklóról szól, aki a szappanoperák világában él, így még a saját szenvedését, sőt a halálát sem tudja igazán felfogni. A másik, egyszerre szellemes és megrendítő párbeszédben két magzat arról beszélget, van-e élet a születés után. A közelgő ünnepek szellemiségéhez egyébként – gondoljunk a Jób könyvében felvetődő kérdésekre vagy az Ószövetség szenvedő profétáinak reményteli várakozására – a fájdalom, a magány, a bizonytalanság, az Isten-keresés, a lélek reszketésének ábrázolása sokkal közelebb esik, mint akár a felhőtlen, zajos, Lagzi Lajcsi-s mulatozás vagy a Sickratman-féle beteges provokációk. A zenei program második részében felcsendült az After Crying zenei vonulatát folytató nagyszerű Vedres-szerzemény, a Zongoraötös első két tétele, s egy zenei utazáson gregorián dallamok hangzottak el, majd részlet az erfurti töredékből, s olyan klasszikus szerzők műveinek részleteiből átiratok, mint Bach, Beethoven, Rahmanyinov. Pejtsik Péter Stone Henge című szerzeményét a kiugróan tehetséges, fiatal Sipos Gergely adta elő egy szál csellón. A ráadás az egyébként is sokszínű zenei programban egy Duke Ellington-átirat volt, melynek címe: Szállj fel az A jelzésű vonatra. Legközelebb március 5-én játszik a Fonóban napjaink egyik legprogresszívebb magyar zenekara, a Kairosz.

vissza