Könnyűzenei magazin
Petőfi Rádió, 2006. július 31.


Műsorvezető: ...egy kis olvasnivalót ajánlunk a Könnyűzenei magazinunkban, ami értelemszerűen azt a címet viseli: Mi az, hogy könnyűzene? Vedres Csaba zeneszerző-előadó könyvéről Balla Ferenc beszélget a szerzővel.

Kamasz volt. Nyers meg dühös. Lecsapta a zongora fedelét. "A francba!" Kőkemény, őszinte rocker lett, néha balkezesként jobbos gitáron, azután punkoskodott. Ma már mosolyogva mesélne róla. És lassan, halkan fölemelkedett a zongora födele. És gyorsan, őrülten semmi idő alatt visszagyakorolta magát, elannyira, hogy fölvették a konzervatóriumba. Aztán tovább. Aztán tovább...? Kérdem: "Csabi, miért nem mentél a Zenekadémiára?" Mert... nem volt mester – válaszolja szerényen. És ahol kérdezem, onnan vagy negyven másodperc a Zenekadémia művészbejárója, és ahol kérdezem, üvölt a körúti villamos, meg az autók, meg minden. És rohan haza Szentendrére, hogy a Péter-Pál templom miséjén helytálljon. Böcsületes kántor. És egyszer majd megkérdezem tőle, mi a különbség rock-, punk-koncerten-e avagy a misén, kötelességből, rutinból, szép lélekkel, és mindig-mindig ugyanúgy. Vagy nem jól képzett gitárosokkal, énekesekkel Requiemet játszani. És mosolyog, mindig mosolyog. Régen volt, csak cigarettáink parazsát látjuk immár a Péter-Pál templom plébániaudvarán. A rapről mesél. Arról, hogy amikor az első feka hátsóudvari srác megvette az első Cadillacjét, na, akkor szűnt meg igazi rapper lenni. Aztán kora délután Szentendrén. Hogy az Isten áldja meg a művészeti kormányzatot, meséli, hogy amikortól Sibeliust megfizette az akkori és ott aktuális hatalom, nos, akkortól semmi jelentőset nem alkotott. És kiülünk a teraszre és előttünk a Pilis, balkézt a Kevély-nyereg, azután Julika – Gyermán Júlia, a csodahegedűs-énekes – hozza haza a négy kicsi kölyköt. Alant hol fűnyíró, hol láncfűrész hangoskodik, Vedres Csaba mosolyog ebben a nem éppen zenei zajban, és drukkol a riportért. Ebben a nem éppen zenei zajban. Beszélgetünk mégis, azért is juszt is a Mi az, hogy könnyűzene? című könyvéről. És megkapom végre a kéziratot, saját kezű javításaival. És a Magyar Rádió portáján lenyúlja valaki a kész könyvet, és elgondolkodom, hogy Vedres Csabának avagy nekem akart-e ártani. Dehát mindegy is ez. Hiszen nekem majdhogy nem kéziratom van arról, hogy Vedres Csaba valami hihetetlen könyvtárazó szorgalommal ki mindenkit idéz föl ebben a nagy tanulmánykötetében. Idéz, adatol, ha meg éppen nem idéz és nem adatol, hát mondja a saját gyakorlatát és a saját lelkét. Van muzsikus barátom, aki úgy hallgatta, hogy a Kairosz – a vonósnégyes Vedres Csaba zongorájával kiegészítve – tévúton jár. Keveset tudok a muzsikáról, hogy mondjam a magamét. Huszonegynéhány év tapasztalata, amit Vedres Csaba a Mi az, hogy könnyűzene? című kötetében végiggondolt. Hogyha nem számolom az aggályos pontosságát, a Mi az, hogy könnyűzene? a muzsika iránt érdeklődők számára olvasmánynak sem lehet közömbös. És végül egy velem történt eset. Én az Egy kiállítás képei-t Emerson, Lake & Palmertől hallottam először, 1971-ben. Azután jött a Ravel-féle földolgozás, majd végül az eredeti, amiként Musszorgszkij zongorázta volna el. Az a Muszorgszkij, aki a kortárs kritikusok szerint izzadságszagú parasztmuzsikát mívelt. Hát, ilyen az izzadságszag. Ilyen a parasztmuzsika. És ilyen Bartók, és ilyen Kodály, és ilyen Vedres Csaba, aki volt rocker, aki volt punk, aki az After Cryinggal iskolát teremtett – és most a Kairosszal valami egészen másról üzen. És vélem: ahol tart, mindazt össze is foglalta a Mi az, hogy könnyűzene? című kötetében Vedres Csaba.

Műsorvezető: Balla Ferenc képzeletbeli beszélgetésében véleményét osztotta meg velünk Vedres Csaba: Mi az, hogy könnyűzene? c. könyvéről.

vissza