After Crying – a tökéletes pár – Townscream
Rockinform 1997/10. 

Az After Cryingból történt kiválása után Vedres Csaba hosszú ideig csak zongoraesteket adott elsősorban a Fővárosi Művelődési Házban, s a mai napig is zenét szerez színtársulatok felkérésére. Azonban, mostanára kialakult körülötte is az az állandó társaság, amely karakteres zenéjét vele együtt tolmácsolni képes. Beszélgetésünk apropója, hogy elkészültek a mesterszalagjai a Pejtsik-féle After Cryingnak és a Vedres Csaba részvételével működő Townscream-nek. Beszélgetőtársaink voltak a vezető egyéniségek helyett – talán nem véletlenül – Baross Gábor, Ács Péter és Gál Béla a Townscream-ből, Egervári Gábor, valamint Görgényi Tamás az After Crying társulásból. „Vissza New York Citybe... / Látod, őrültnek kell lennem... " (Genesis: Lamb...)

Rockinform: Foglaljátok össze, hogy miként kerültetek kapcsolatba Csabával! Hogyan jutottatok el a lemez felvételéig?

Baross Gábor (a Townscream dobosa): 1982–83-ban ismerkedtem meg Csabával a katonai szolgálatunk idején. Két évig együtt dolgoztunk az Inter Arma nevű zenekarban, majd az ígéretesnek tűnő Második Vonal nevűben – bár inkább ez negyedik, ötödik vonal volt... Itt zenélt Egervári Gabi, Torma Ferenc (ma: After Crying) vagy Rókusfalvy Pál (rádiós és tévés műsorvezető). Ambiciózus zenészként megszerettük a jazz-t, de tekintve, hogy nem tudtuk játszani, feloszlottunk. Fél évvel később indult az After Crying. Én ezalatt pl. az Álomgyár, Rejlett Jelek, kvázi underground csoportokban a Fekete Lyukban léptem fel. Amikor összerázódott jobban a Crying, Csaba „Mise" c. darabját már velük játszottam fel ős-változatban a Szkéné Színházban. A második lemez táján nem láttuk egymást, azután Csaba otthagyta a csapatot – vagy az hagyta ott őt, de ezt most ne firtassuk – és egy év szóló játékát követően meghívott mint alkalmi bőgőst. Akkoriban készítette a „Mesék" c. kb. kilenc altételes művét. Utolsó fellépéseinken már Ács Peti jött bőgőzni, Schweigert Gyurit, Tóth Kis Petit követően. Ezek maximum egy-egy próbát követő, gyors fellépések voltak. Mostanában a Fáklya klubban próbálunk, ahol a kis acid barrikádok is vannak, néha jól megindul alattunk a drum'n'bass. Szóval, Ács Petiről derült ki, hogy jól basszusozik. Belenyúltunk bátrabban számokba, pl. a Fekete Hangulat középrészébe és kibővítettük a hangzást. A basszusgitár, ak. bőgő, zongora, dob azért még kevéske volt nekünk, és sztereotipiákat vont maga után: „á, ez Oscar Peterson, tudod, olyan jazz-es", így bevontuk csellistának Gál Bélát. A cselló-bőgő nem új párosítás, de jól bevált és szépen szól, közben Csabának lett egy Korg Trinity Plus nevű készüléke, Bélának pedig egy Roland SC 88-a, így a rock zenei hangzástól a komolyzenei megszólalásig képesek vagyunk mozogni.

Azután elkezdtünk gondolkodni, mi kerüljön a repertoárból a lemezre. Címe: Nagyvárosi Ikonok. Csaba régi szerzeményeit zenekari változatban megcsináltuk, a Townscream egy, '94-ben a ZTI-ben szintetizátorra készült anyag volt, s a hangképe irreálisan el volt tolva az élő megszólalási lehetőségekhez képest (pl. a zongora kétszer olyan hangos, mint a dob; a valóságban ez épp fordítva van). Regenye Zoltán (HSB Stúdió) igen sokat dolgozott azon, hogy a valódi térhangzást kikeverje. 32 sávon – technikailag – ezt ő tudta megoldani, hogy a kül. sávok ne fedjék el egymást, ezért ebbe mi nem igazán szólhattunk bele, de ezen túl minden más a mi terveink szerint alakult. Neki is az első ilyen feladata volt, egy 24 sávos pulton dolgozott és groupokat kellett alakítania fejben, amiről számunkra hongtérképeket készített/rajzolt. Ezek alapján egy-egy éjszaka keveréseket rögzített, ezt mi ezután meghallgattuk és vagy változtattunk rajta, vagy nem. Sokat tökölünk a kis finomságokkal.

Három hónapot vajúdtunk, mert nagyon sok anyagunk, nagyon széles spektrumot fogott át. A Townscream még Csabáé és nagyon zaklatott, skizoid, de a Zsoldosok már totál közös szerzemény (bőgő, cselló, zongora, szinti, dob) és viszonylag nyugodt, utóbbin közel egy évet dolgoztunk. Át kellett válogatni és szelektálva egységessé tenni a lemezre kerülő felvételeket.

A Townscream c. számra (20-21 perc) felkértünk egy TV-s úriembert, hogy készítsen hozzá olyan kisfilmet, mely a „Privát Magyarországhoz" hasonlít, ahogy Szemző Tibor „együtt lélegzik" a képekkel. Tehát, Csaba és én nem fogunk klipben táncolni három csinos női segg társaságában...

Rinf.: Hisztek (még) abban, hogy létezik a hasított: természeti és civilizált ember?

B.G.: Bonyolult választ lehetne adni, de elég a nevünkre utalni: „város(i) sikoly". Majdnem Quo Vadis lett, de ilyen zenekar már van. Csaba számának címe mellett döntöttünk. Valahogy tükrözi azt, hogy az ember mire a 7-es buszon beér a munkahelyére, tiszta idegroncs lesz. Csaba sokat utazott rajta. Ezzel persze semmiféle koncepciót nem sugallunk, mindenki azt gondol a zenével és szövegekkel kapcsolatban, amit akar és tud. Ezzel szemben az ember nem maga alakítja a világát, hanem a belőle kifejlődött téboly, amit diszkréten társadalomnak neveznek. Lassan a gondolkodást átruházzák erre a nem gondolkodó szisztémára. Gondolkodásnak az ehhez való igazodást nevezik. Ez van. Lehetett volna dupla az anyag – Csaba repertoár+közös –, de egy szerves egész lemez lett, amiként az együttes is az lett. A dilemmát az adta, hogy a szimpla korongon csak egy kezdő és befejező darab lehet, ezért választottuk a Townscream-et négy tételben (4 track) és az Alászáll a poklokra, mely egyben van az Utolsó Ikonnal, utóbbi egyházi népének áthangszerelése tizenvalahány szólammal, gyerekkórussal. Egy CD két ilyen nagy kompozíciót még elbír. Persze, a Hajnali Ének is öt perces, a Fekete Hangulat is hét perc körüli, három percben nem zavarható le ez a zenei mondanivaló – ugyanis zenét akartunk kiadni, nem mást...

Rinf.: Így a legjobb repertoárt sikerült rögzíteni?

B.G.: Ami a legegységesebb. A Hajnali Ének viszont már a következő lemezre mutat (bőgő, cselló, fúvósok – Préda László – trombita, Fogolyán Kristóf – fuvola, Makovecz Pál – harsona stb.). Ahogy kiszámoltuk, már pár hónap munka után képesek lennénk rögzíteni a köv. anyagunkat. A tizenegy perces Zsoldosok azon lesz, mivel a hangzás is ahhoz tartozó. Nem akartunk eklektikus, öncélúan kevert stílusú lemezt készíteni. Az anyag olyan lett, hogy a hallgató ne kerülhessen kellemetlen helyzetbe. Íve van és figyelmet igényel. Vannak benne olyan elemek, amivel ingereljük a hallgatót: folytassa tovább a megmártózást.

Rinf.: Ki mivel foglalkozik egyébként?

B.G.: Közgazdász vagyok, pénzügyi tanácsadó. Az én dolgom pl. az is, hogy legyen lemezrevaló. Ebbe Böszörményi Gergő keze nem lóg bele. Nem is ez a dolga, ő producer. Pénzügyileg eddig gyakorlatilag senki nem támogatott minket. Magyarországon nincs is jelen pillanatban önzetlen, non-profit mecenatúra; csak befektetéses szponzorálás. Különben, nős vagyok, feleségem flamenco gitározik és fuvolázik, amatőrként.

Ács Peti (bőgős, Townscream): A Zeneakadémiára járok, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főisk. egyetemi tagozatára, utolsó évesként, nagybőgő tanszakon. A Budapesti Fesztiválzenekarban, a Magyar Állami Operaházban kisegítek és kamarazenekarokban, de nem szeretném lekötni magam 25 évekre...

Gál Béla (csellista, uo.): Konzervatórium után, most a Tanárképző cselló tanszakán vagyok, idén fogok diplomázni. Csabit a Crying koncerteken láttam és ezek után beszélgettem vele, így barátkoztunk össze. Pejtsik Pétert egyedi stílusú csellistának tartom, álmaimban sem gondoltam arra, hogy a „nyomdokaiba" léphetek. A főiskolai szakdolgozatom is vele kapcsolatos, milyen is a komolyzenei kereteken túllépő csellózás. Állandó jelleggel a Danubia Ifjúsági Zenekarban játszom, ami európai színvonalú. Petivel egyébként kottagrafikázunk. Van egy vonósnégyes, amiben dolgozom, most felkértek, hogy az ESP Group-ban, Désékkel látsszunk. A XIII. ker.-i iskolában vagyok zenetanár 2 éve, félállásban.

B.G.: Csabáról is elmondom, amit lehet, ha már nincs itt.

Rinf.: Csaba miért nem nyilatkozik?

B.G.: Megszületett a második gyermekük, kint laknak Szentendrén, nincs semmilyen telefonja, befelé él, havonta egyszer játszik a virányosi közösségi házban szólóban. Megegyeztünk abban, hogy ezt neki nem szabad abbahagynia, mivel a Cryingban is talán ez okozta az alapvető frusztrációját, hogy elsősorban zeneszerző és másodsorban zongorista, ezt egybe kell hoznia, eleget kell tennie többféle irányultságának. Mivel ő jó szerző és jó előadó is akar maradni, egészen más a viszonya a zenéhez. Bonyolultabb. Nyitott bármiféle szólókoncertre, bárhol. Pécsett alkalmanként játszik is.

Rinf.: Apropó, Gergő! A külföldi terjesztés körül mi újság?

B.G.: Szerzői kiadásban jelenik meg az album, ami ugye azt jelenti, hogy a teljes jogot átadjuk egy ír cégnek, aki rendelkezik a licenc jogokkal. Gergely kapja a magyarországit. Úgy állapodtunk meg, hogy ha ő hoz egy külföldi céget, aki terjesztené az anyagunkat, akkor ő kap 30%-ot a licencdíjból. Mi, mint az M & T International Limited™ képviselői kötöttük meg a szerződéseket, e cégnek én vagyok az egyik ügyv. igazgatója. Bármilyen kifizetés után csak 18%-nyi adót kell leróni így.

Rinf.: Gergő azt mondja, hogy Dél-Amerikában fogja kábítani a népeket a zenétekkel. A Solaris ottani, és az After Crying kanadai példáján okulva.

B.G.: Erről mi nem tudunk. Mi arról tudunk, hogy egy japán emberke az augusztusi (Kelet-Nyugat rocktalálkozó, Wetton szereplésével pl.) koncert után kérdezgetett minket egy tokiói lap számára. Ott kb. 2-3000 ember a város vonzáskörzetében meg is veszi a lapot. Magyarországon mikor fogják ennyien rendszeresen vásárolni a rétegzenei szaklapokat?

Rinf.: Egyéb?

B.G.: Még egy plusz énekes is (hangszeres tudással) bekerülhet a csoportba. Csaba éneke jó, de ez csak egy jellegzetes hang – a visszajelzések alapján is –, s ezt ő is így gondolja.

Rinf.: Zenei források, példaképek?

B.G.: Korunknál fogva túljutottunk már ezen. Csaba azt mondja, hogy a 3. After lemezen a Judás c. számmal elérte azt, amit tud a Crimson. Azt meg én mondom, hogy Magyarországon egyik média sem szeret egy együttest addig, amíg nem mondja ki az együttes, hogy milyen zenét játszik... A Hajnali Ének és a Zsoldosok olyan lett, amit nem lehet semmi máshoz sem hasonlítani. Az egy más kérdés, hogy a Hajnali Énekben szerepel a Crimson második lemezének „Peace" motívuma egy az egyben, amit engedélyeztettünk is simán. Nekünk már szükségtelen borzasztó nehéz szólamokat játszani, csak azért, hogy elmondhassuk: „sikerült", csak azért, hogy bonyolult legyen és ne szóljon semmiről. Ha azt kívánja egy zenei környezet, hogy a „Boci-boci-tarka" szólaljon meg, akkor az fog szólni. „Az alászáll a poklokra" egyik részébe teljesen kisdobos induló-szerű taktusok kerültek.

Rinf.: Idáig hamarabb kellett volna eljutni.

B.G.: Nem teljesen egyértelmű. Ez talán az én underground örökségemből is ered, hogy most vállaljuk ezt. Akik a komolyabb zene felől indultak, azoknak ez nem ilyen triviális – nem könnyű feladni a bonyolultság közvetlen érzését a nehezen fellelhető flash-átélmény lelkesültségéért. De, ettől jó a társaság, van mire rávezetni a másikat, van miről kommunikálni.

Közben megérkezett Egervári Gábor Görgényi Tomival.

Rinf.: Szóba került, hogy Egervári írja mind a Crying, mind a Townscream szövegeket. Ezen kívül mi a különbség és közösség a két bandában?

B.G. (beleugatva): Egér technikus és effekt kezelő kisiparos, narrál és kritizál. Negyven napig a stúdióban volt velünk, részt vett a munkában. Mi kell ennél több?!

Ehhez a „kettő zenekar – két arc" dologhoz tartozik, hogy (Pejtsik) Péterrel jóban vagyok, Torma Ferivel is. Mi azon vagyunk, hogy tovább közeledjünk egymáshoz, s Csaba is érzi, hogy akaratlanul is egy vonalban mozgunk. Csaba egy egyéni világ, de ma már látni kell, hogy két ilyen zenekar közös utakat jár, és legalábbis nem árt, ha közös fellépésekben gondolkodunk.

Rinf.: Hogyan érzitek magatokat ekkor, amikor olyan zenét folytattok, aminek dinoszauruszai kihalófélben vannak?

B.G.: Semmit sem folytatunk ebből. Csak azt a gondolatot őriztük meg, ami arra serkent, hogy olyan dolgot csináljunk, ami a zene fogalmába még beletartozik.

Egervári Gábor: Az új műfajok megjelente során az a változás következett be, bogy nem zenélni akarnak, hanem kaszálni. Megvannak az új zenékben is a tisztességes kivételek (No-Man, Future Sound of London, The Orb stb. – Brian Eno és R. Fripp nyomdokain lépdelve), de a többség csak a pénzkereső dolgát végzi, s kurvára nem akarnak semmit kifejezni vele. Így, lassan elvész az egész lényege. Nem a dilettantizmus, meg eladhatatlan lila dolgok érdekében beszélek, hanem a zene azon magvárói, ami mágikus erejű, egy évezredes irány, amit tovább kell mélyíteni. Azt tudjuk, hogy vannak olyan hangok, melyek a hallástartományon túl vannak és a tudatalattit manipulálják. Mi viszont o tudattal megközelíthető rétegeket mélyítjük.

Rinf.: Gondolom a dologhoz tartozik: ez az egész sampler kultúra kibaszott demokratikus és jó, csak épp' ciki, hogy aki életében nem fogott kezébe hangszert és nem talált ki egy darab hangot sem, az hangmintákból – akár kurva szarul – összeállított valamikkel iszonyúan jól megél az antitehetségek fizetőképes piacán. Ehhez képest megértem, ha Dj. Palotai hangminta csomagokról beszél, csak épp' elfelejti, hogy e csomagokat az Eno kaliberű business emberek készítik, ők leakasztják érte a pénzt, – mert ők találják ki a rendszert –, de olyan folyamatot indukálnak, amiben sokan rosszul járnak.

Eg.G.: Egy éjszaka testközelből néztem egy ilyen fazont, mivel a mi cuccunkat is igénybe vette. Nem egyszerű munka, amit csinál, kell hozzá kreativitás – hogy divatos, XXI. sz.-ba mutató pszichológiai fogalommal éljek –, de az egész arról szólt, hogyan lehet lebontani az embereket, hogyan kell kihozni belőlük az állatot. Ez sikerült is.

B.G.: Visszautalva a sampler technikával kapcsolatban mondottakra: Fripp egyébként pont ilyen szerzői jogok elvi vonzatait elemzi lemezborítóin. Nem a pénzről van szó, hanem az elvről és a befektetett szellemi munkáról.

Görgényi Tamás: A dinoszauruszokról még annyit, hogy Wetton amit elő tudott adni a Budai Parkszínpadon, abból a fajta mesterségbeli tudásból nem igazán van/jutott a hazai zenészek többségének. Ez nem seggnyalás, ezt meg lehet nézni. Odafigyel, alázatos és normális ember. Tud intonálni, pontos és professzionális. Nehogy azt higgyem már, hogy Szörényi az Attilával „A" vájtfülű zenész...

B.G.: Hosszú ideig benne voltam a zenei bizniszben egy külföldi, nagy kiadónál. Lehet mondani, hogy gyakorlatilag ma a pop és lassan a klasszikus zene is eltávolodott a művészettől. Egy lemeznek van egy megtérülési valószínűsége, a cél, hogy minél kisebb ráfordítással minél nagyobb eladható példányszámot produkáljanak. Ez nem zokni, tehát egy fajtából nem lehet korlátlan mennyiséget eladni, de az a példaértékű cél. Ebből eltartanak egy adminisztratív csoportot, hogy meglegyen az image-e a cégnek; pl. „tehetségkutatókat", akik a legtehetségtelenebb emberek, a zenei világot pedig nem ismerik. Két nap stúdióidőt adnak kb. egy esetleg hetven perces korongra, mert az összes többi már komputeren van, csak annyi éneket kell felvenni, amit akárki felénekel, utána „koncerteztetnek", hogy nyomják a nem létező műsort a köztudatba.

Ráadásul Budapesten az élő zenei megszólalás méretében, akusztikailag alkalmas helyek száma ma már a nulla felé tendál. Van a Fonó, a Lágymányosi, a Bem rakpart, a PeCsa. A száz fős közönség itt is csak körbe vándorol, attól függően, hogy hónap elején, vagy végén tartunk. Más helyek csak a fél, vagy teljes playback bemutatókra szakosodtak. Az After és mi is csak élőben szólalhatunk meg, csak így van értelme a műsorunknak. A CD-nken egy helyen megpróbáltuk bemutatni a totális mélypontot, amikor már csak logikai szisztémák, gépek működnek.

Rinf.: Miért változott meg a Crying zenéje? Chase-es elemek stb.

Eg.G.: Az egyik tízperces számban valóban vannak az első percekben kemény fúvósok, de tetten érhető az is, hogy mit gondolunk az új double trio Crimsonról. Ebben az anyagunkban nagyon durva dolgok is vannak. Benne van szerintem a magyar megcsalatottság, alárendeltség. A végtelen birka-balek türelem, és az, hogy ELÉG. Primer durvaság, fölüvöltés. A Crimson Thrak kemény megszólalású, de nem ilyen indíttatásból. Nem biztos, hogy ekkora a súlya. Mi szerintünk ez van, műanyag ragyogás, – de nem bújunk el előle. Pukkanás lesz, de megcsináltuk. Én bírom, hogy mi ilyen barbár, lovas utód nép vagyunk. Meg azt, hogy elmentünk megnézni a nyugati templomokat és felgyújtottuk őket, aztán megtértünk, mert az egyik vezér lova a legendák szerint letérdelt az oltár előtt.

G.T.: Most ezzel élünk együtt, elvállaltuk belőle amit el lehetett. A köznyelven kell beszélnünk. Most így kell elmondanunk, hogy megértsék.

Rinf.: De, hát kell a szövegeitekhez nem kevés idomulás, valami más szint.

G.T.: Csak addig él ez, ameddig elvárom, hogy figyeljenek oda a szavakra, ameddig meg nem értik. Igenis, ne legyen háttérzaj a szöveg. A szövegkörnyezetre is figyeljenek fel.

Rinf.: Szerinted a szavak egyértelműek?

G.T.: A tűréshatáruk érdekes. Mit lehet hozzátenni, elvenni stb. Ez angol nyelvű lemez, mi elfogadjuk, hogy ennek a műfajnak ez a világnyelve.

Rinf.: Kérdezném ismét, hogy mi a különbség a két csoport zenéjében?

Eg.G.: Csaba a kristálytiszta, desztillált formák felé vonzódik. Bár jócskán felszabadit energiákat is. Ő szelídebben transzformálja a kemény dolgokat. Mi a hatos lemezen a gigászi hangszereléseket alkalmaztuk, nem fogtuk vissza magunkat, nyolc gitár játszik egymás fölött, huszonvalahóny vonós szólal meg. Az alapfelállás változatlan (öten), a vendég zenészek közül markáns Szabó Feri dob játéka (Rockszínház) végig a lemezen. Gacs Laci viszont kiesett, s erről nehéz beszélnem úgy, hogy ő most nincs jelen. Laci jó cimborám, de annyira más típusú életfelfogása van, hogy az együttműködésünk ellehetetlenült a mindenki számáta közös területen – sajnos.

Rinf.: Mániám, hogy a dél-amerikai terjesztésről érdeklődöm.

G.T.: Ezer lemezből hatszázat külföldön adunk el. Ez nem mennyiség, csak az arány érdekes. Bármiféle zenét el lehet adni a világban, csak a helyét kell(ene) észrevenni. Meg azt, hogy előnyös-e egy üzlet ránk nézve, vagy sem. Három méteres, pitbullos emberekkel nem biztos, hogy előnyös üzletet kötni.

Rinf.: Mit szerettek az új lemezeiteken?

Eg.G.: Nekem tetszik, hogy rockeres, simlis, kettő-négyes dobolások nyersen megütve szólnak az anyagunkon. A dob-basszus munka pontosan, rendben van. Ettől alja van a dolognak, akár Hammill utóbbi lemezein. A mostani felvételeknél először végre elég időt szentelhettünk a szerkesztésekre. Az Inita Stúdiónak ez referencia anyaga lesz. Noszticzius Vili (hangmérnök) éjjel-nappal dolgozik rajta, a Föld és eget vettük fel nála. A lemezre 14 szám került, feszegetve a CD-re írható információ mennyiség felső határát. Olyasmi zene ez, mintha leképeznénk: a földön zeneileg, egyébileg most ez van, és egy rakétán kilőnénk a búbánatba, az űrbe. Egyfajta üzenet egy még éppen működő rendszer minden bajáról és szépségéről.

Tetszik még a lemezen, hogy a dalok kicsit virtuálisak – lehet köpködni e kifejezés miatt –, ami alatt azt értem, hogy e kompozíciókat 90%-ban soha nem játszottuk színpadon még, eltérően a Townscream-től. Nem tudjuk, hogy koncerten milyen módon szólalnak meg. Pedig, sürget az idő, hiszen december elejére, a Mikulás hozza az anyagot – csizmába, félbetörve. Reméljük, hogy az „Első Évtized" lemezhez hasonlóan elmegy karácsonyig az ezer példány – ami barokkos túlzás – és nyomhatjuk az újabb adagot.

G.T.: Ezzel még azt hiszem, nem mondtuk azt, hogy „ez egy fú, de menő zenekar...”. Mi, manapság már nem vál(hot)unk legendává. Ezért nem fogy úgy a lemezünk, mint az LGT 424, ez aranylemezt jelentett megjelenése pillanatában. A hasonló zenekaroknak szerencséjük is volt a hetvenes évek elején, akkor egybeesett a jó dolog (pl. gondolkodni), meg a divat. Persze, nem véletlen, hogy lentebb limitálták az aranylemezes szintet, a nagyobb számok irreálissá váltak.

B.G.: A kérdésre válaszolva: Mindent.

Rinf.: Az After lemezeit megkapta a Crimson.

Eg.G.: Nem tudjuk mit reagáltak rá. Frippel beszélni sem tudtunk. Wetton viszont megindult azon (augusztusban), hogy képesek voltunk egy próba után együtt kommunikálni az ő zenéjükben.

Ettől független, a mi zenénk ebben a mai világban nem kell senkinek, de muszáj csinálni, mert hiszünk benne: majd, egyszer fontos lesz. Ez olyan, mint szociálisan foglalkozni elesett emberekkel.

Rinf.: A fiatalok nagyon csendben vannak. Petitől és Bélától kérdezem, hogy mennyire érzik magukat kiszolgáltatottnak, alárendeltnek a zenekarban?

Á.P.: Nehéz dolog. Mi teljesen más világban mozogtunk. Komolyzenészek vagyunk elsősorban, hozzászoktunk a figyelmes együttműködéshez, és szórakoztató számunkra a közvetlenebb közös munka a Townscreamben. Tetszik, hogy nem 66.-ok vagyunk egy nagyzenekarban. Felelősségben azonos mindkét szereplési forma.

G.B.: Csabi nagyon meghatározó, de élvezem a zenéjét. Az érdekes, hogy a környezetemben ismert komolyzenészek tudomást sem vesznek a mi zenénkről, nemhogy könnyedebbekről.

Á.P.: Az ilyenfajta érdeklődés le is van tiltva középiskolai szinten, még ma is. Két jazz akkordért az igazgató is beszólt a zeneművészetin.

B.G.: Idősebbként mondom, Csabát, mint szerzőt és zenészt kell elismerni, nem más miatt. Csellóra ír darabokat (más hangszerek mellett), nem átírja ezeket. A rock kontra komoly zenei világról annyit, hogy egy neves rock kiadó vezetője ettől a cselló játéktól tarkón szarta magát, le volt nyűgözve. Fordítva ez nem működik. Mártha István, Szemző Tibor, Melis László pl. tud még ilyeneket írni.

Rinf.: Vannak boltok, melyek nem foglalkoznak az anyagaitok árusításával, viszont Michael Nyman-re büszkék...

B.G.: Így vannak a Vasmalommal és Kolindával is. Pedig, mindent lejátszanak, és nagyon súlyos dolgokat írnak. Nem is adnak koncertet Magyarországon..., bulit néha tartanak a Gyökér Klubban.

Az a probléma, hogy az előítéletek működnek. A nagyarcú, elvontzene „rajongók" nem olvassák a Rockinformot, mert benne van a nevében: ROCK..., mert a keményebb műfaj is teret kaphat benne, mert nem eléggé szalonképes, jápofozó, divatos.

G.T.: Baj az a komolyzene–könnyebb zene viszonyában, hogy még mindig eldönthetik szmokingos emberek, hogy amiben gitár, sampler von, az fika, én meg nem mondhatom: mivel szmoking van rajta és ennyit tud, azért ő a fika. Ennek még mindig vannak anyagi vonzatai is.

B.G.: Ha meg akarunk maradni, mint KÉT zenekar, akkor együtt kell működnünk.

De, mindenképpen közösen koncertezni.

Jack

vissza