TOWNSCREAM: Nagyvárosi Ikonok
Rockinform 1998/1. 

Periferic/Stereo Kft.

Vedres Csaba első olyan zenekaráról lesz szó, mely az After Cryingból történő távozását követően lemezfelvételt jelentet meg. Kötetlen beszélgetésünk a csoport tagjaival az előző lapszámunkban olvasható. A teljes felállás lemezükön: Ács Péter – ak., el. basszus, Baross Gábor – dob, Gál Béla – cselló, szinti, Vedres Csaba – billentyűsök, ének. A szövegeket Egervári Gábor írta.

A lemez a címadó, négytételes kompozícióval indul. Az első, rövid, városi hangeffektusokkal felvezetett lehengerlő hangszeres kezdés, s ez az, amit vártunk Csabától. Annyira nagyszabású előkészítése a továbbiaknak, hogy féltem, a magasra helyezett mércét nem sikerül átugraniuk a továbbiakban. Nemhogy nem ez történik, de folyamatosan új „csúcsokat állítanak fel”. Nagyon jól megválasztott ütem, hangszeres és hangulati váltások jellemzik a rákövetkező darabokat is. A címadó téma második tételében melankolikusan egyszerű hangján, kellő kivárás után már megszólal Csaba is, a szöveg szintén rendben van. Tudom, felesleges minősítgetni munkáját és a múlttal egybevetni, de töretlenül fejlődő ív rajzolható fel az After Cryingos korszakát is megőrizve. S, talán egyedül ő az a néhai zenekarból, aki joggal mondhatja el magáról, felnőtt az elődök muzsikáján, beépített azokat és továbblépett rajtuk. Ő önállósodott. Nagyon kellenek az ilyen Szent Őrültek. Remek partnerekre lelt, közvetlen és arányos a zenei játékuk arányos zenei játékuk. A harmadik tételben a kezdő szóló zongorajáték (előbb klasszikus komolyzenei, majd boogie-s) és dob átvezetés után a kísérleti zenére emlékeztető zakatolások (gépkocsi, gyárkürt stb.) zörejek hangfekvésben, vágásban talán nem a legjobban illeszkednek egymáshoz, de helyénvalóak. A negyedik tételben visszatér a kezdő motívum, húzós énekkísérettel, finomított fokozásokkal. A „Minden nap” terapikusan-érzelmesen számol be hétköznapi szótlan belső kapcsolatokról, melyet a Heine vers indulatos-szkeptikus cinizmusa elbizonytalanítóan kontráz meg. A füzetben a VI-os, VII-es címeket felcserélték, a hátlapon o.k.

A „Koldus” lassú, majd keményen feszült témákat váltogat. Csaba fontosnak tartotta, hogy József Attila „Íme hát...” verse szerepeljen itt, érdekes ellenpontozása az After 6-oson található „Tiszta szívvel” c.-nek. Csabáék interpretációja a szöveg hangulatát egységesen követi és rátalált harmóniájára. Az „Így szólt a Madár” a már ismerős „madár témákat” bővíti, és a relax-zenei próbálkozásokat alázza le azzal, hogy egy megindítóan kedves világot mutat be az összes szomorúságával, fennköltségével. Nagyon keresztényi hangulatban vezeti tovább a hangfolyamot a csoport (Hajnali Ének) – benne összehozva a Crimson 'Peace' motívumát a „Dicsőség...” karácsonyi hagyományával –, csakhogy nekik el is hiszem azt, amiről beszélnek. Kicsit mellbevágó váltás és mégis jól eltalált megoldás az „Alászálla a poklokra”, amiben az előadók mindent megmutatnak, amit lehetséges megtenni e műfajban, s ez nem kevés... le a kalappal előttük, sajnálom, hogy ehhez már képtelen vagyok hozzászólni érdemben. Ezzel és a lemez további számaival megalkották hazánk egyik legörökérvényűbb albumát. A záró dallal egy tökéletes egészet rögzítettek, amit képtelenség darabokban meghallgatni. Csak köszönettel és alázattal tartozunk nekik. Lehet még tovább lépni??

Jakubecz

vissza